Keresés
Close this search box.
Csupa szívvel

Számunkra óriási csoda, hogy kézműves szörpjeink ekkora utat jártak be. Hálásak vagyunk, hogy ennyi év óta keresitek és szeretitek termékeinket, mert ezáltal azzal foglalkozhatunk, amit kezdetben szerelemprojektként, hobbiként indítottunk el. Sok-sok vásár, beszélgetés, visszajelzés, tapasztalat segített abban, hogy mindig előre lépjünk egyet, fejlesszünk, tervezzünk, és a szörpfőzés legyen családunk jövője. Köszönjük nektek!

Rólunk

Eredetileg borszakértő a szakmám, külföldi gyakorlat és tanulmányaim után az elmúlt több mint tíz évet a borkereskedelemmel és tanítással töltöttem. Ez alatt persze sok barátság és jó kapcsolat alakult ki a budapesti gasztronómia és a kereskedelem legjobbjaival, így nem csak az ízlelésben, az ízek és a receptek használatában segített az eredeti szenvedélyem, de az elindulásnál is a régi partnereim lettek az első vásárlók. Amikor indult a szörp, az volt a hobbim a bor mellett, mostanra viszont megcserélődtek. Ezekért az elmúlt évekért és az előttünk állókért is igazán szerencsésnek érzem magam, ez a két dolog remélhetőleg egy életre ki tudja majd tölteni napjainkat a család mellett.

Történetünk

 2014-ben indult útjára a CsupaSzörp és az elmúlt évek azt igazolják, hogy nagyon szeretitek a szörpjeinket. Ez rengeteg erőt ad a jövőbeli terveinkhez, amik ezután jönnek még csak. Jelenleg Tapolcán készülnek a finomságok, de az álom mindig is egy, a családot fenntartó mini manufaktúra volt. Szeretnénk bővíteni, fejleszteni, ezért új helyet kerestünk Tapolcától nem messze, ahová áthelyezhetjük a központot. Egy mesébe illő, régi kő parasztházat találtunk hatalmas pajtával, ezt szeretnénk kézműves üzemmé átalakítani. Ha minden jól megy, nemsokára már itt készülhetnek a szörpjeink és sok más finomság is.

Hagyomány

Az első levendulaszörp főzésénél még a szomszéd legnagyobb lábasát kértük kölcsön, ami 20 literes volt, ma már természetesen ennek jóval többszörösét készítjük el, de az elvek és a technológia szinte alig változott. Mindent kézzel, mindent az adott legjobb alapanyagból, és mindent úgy, hogy csupa szívvel készüljön. Kezdetekben rengeteg tanácsot kaptunk Zsófi nagymamájától, akinek bodzaszörpje messze földön híres, de szerencsére nekünk elárulta a receptjét. Büszkék vagyunk rá, hogy minden egyes palack szörpünk kézműves, természetes és finom.

Csomagolás

Több, mint szerencse, hogy Zsófi feleségem grafikus, így a mellett hogy a napi dolgokban is tevékenyen részt vesz, természetesen a design az ő munkáját dícséri. Nálunk a kézműves termékhez kézműves címke dukál. Az új csomagolás tervezésnél például megfestett minden alapanyagot, amit azután digitalizálva szerkesztett hozzá a már kezdetektől védjegyünké vált színes körökhöz, azt a hangulatot keltve, mintha csak egy színes, mesés kertben sétálnánk a hozzávalókat válogatva. A csatos üvegek a címkékkel együtt békebeli időket idéznek fel, és persze a nagymamáink kamrájában sorakozó finomságokat juttatják eszünkbe gyerekkorunkból.